Leírás

Mindig csak adni

A jó öreg kút csendesen ontja vizét,
így telik minden napja.
Áldott élet ez – fontolgatom –,
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog:
„De hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.”
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
„Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom.”

Túrmezei Erzsébet gyönyörű sorai jutottak eszembe, amikor Dr. Gőgh Edit pszichiáter,
neurológus főorvos asszony könyveinek legújabb, Empátia és alázat című kiskötetét olvastam.
Két olyan fontos emberi tulajdonságról szól ez a kötet, melyet mindenki szeretne elsősorban
saját életében megtapasztalni a másoktól érkező figyelem és elfogadás szép pillanataiként. De
úgy is magunkénak akarjuk ezeket, mint egy szívünkben és lelkünkben őrzött talentumot,
melyet ki tudunk mutatni mások felé, átadhatjuk nekik örömben és bánatban.
Amikor egy-egy ünnephez közeledünk, mindig sok fejtörést okoz, hogy mit adjunk
ajándékba. A fentebb idézett vers talán utat mutat, ötletet ad: saját magunkat… Ez az önátadás
azonban nem mindig könnyű. Hiszen velünk született képességeink, hangulatunk, a
körülmények befolyásolnak ennek megvalósításában. Értékes írást, valóságos kézikönyvet tart
kezében most a Kedves Olvasó, melyből megvizsgálható, sőt megtanulható az, hogy hogyan
legyünk még értékesebb, még inkább mások élete iránt érzékenyebb emberekké. Ez a mi
küldetésünk. Nemcsak keresztényként, amikor igyekszünk Isten iránti tiszteletünk
kifejezéseként jót tenni, hanem emberként is, akik az életet féltve őrzött kincsnek tartják, és
szeretnék azt minden nap értékesen, jól, tiszta lelkiismerettel és emberséggel megélni.

Kívánom valamennyiünknek, hogy ilyen szép életet élhessünk! Legyünk mások
támaszai, mert hisszük, hogy amit teszünk, az minket is formál, alakít. Hogy amikor jót
adunk, az minket is jobbá tesz. Váljunk mi is a Teremtő kezévé, lábává, szájává és szívévé,
hogy az Ő jóságát és szeretetét rajtunk keresztül tudja embertársainknak elvinni. Ahogy a
szentmise egyik kánonjában is imádkozzuk, legyen életcélunkká:
„Nyisd meg szemünket, hogy észrevegyük, ha valaki gondokkal küzd. Adj ajkunkra
vigasztaló szavakat, ha elmagányosodott és reményvesztett emberekkel találkozunk. Adj
bátorságot, hogy tettekkel segítsük szegény vagy elnyomott testvéreinket.”

Isten áldását kívánom igyekezetünkre és életünkre!
Dr. Janes Zoltán
plébános
szentszéki kötelékvédő