Leírás

Solus eris – „magadra maradsz”. Ovidius, a latin költő szavai elmúlt évszázadokból szólnak intelemként a jelennek. Nincs ebben semmi különös vagy természetellenes, hiszen az emberi sors örökké jelenlévő és ezért természetes állapota a magány. Mégis műalkotások sokasága szól arról, hogy milyen gyötrő az egyedüllét. Gondoljunk Dumas hősére, Edmond Dantesre If várában, vagy Defoe Robinsonjára, vagy József Attila fájdalmas szavaira: Be vagy a Héttoronyba zárva, vagy Feliyx Salten állatregény allegóriájának, a Bambinak a kezdetén és végén megjelenő kérdésre: Nem tudsz egyedül lenni? !
Áldás? Átok? Sorscsapás vagy lehetőség egy magasabb szellemi állapot felé? Attól függ, ki, hogyan éli meg. Vannak ugyanis olyanok, akik szeretik az egyedüllétet. Csokonai Vitéz Mihály ódája ekképpen dicséri a „kedves istenasszony”-ként megszemélyesített Magánosságot:
Te szülöd a virtust, csupán te tetted
Naggyá az olyan bölcseket,
Kiknek határtalanra terjegetted
Testekbe kisded lelkeket,
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel,
Midőn teremt új dolgokat,
S a semmiből világokat
(Csokonai Vitéz Mihály: Magánossághoz)
Bartók Béla észak-afrikai utazása során a nagy üresség, a Szahara csendjét szerette hallgatni. Az első „űrsétáló” űrhajós, az orosz Tyitov a vele készült beszélgetésben a Világűr végtelen csendjének feledhetetlenségéről szólt, mely még a Kozmoszban lebegés félelmes magányát is feledtette.
A régi görög bölcsek oikeiózisznak, barátságba fogadásnak, barátként megnyerésnek nevezték az ellenségesen nehéz életviszonyok megszelídítését, élhetővé tételét.
A társtalanság, a magány, az egyedüllét megszelídítésében segít Dr. Gőgh Edit pszichiáter főorvos asszony sorozatának 9. kötete, a MAGÁNY – EGYEDÜLLÉT – CSEND.
Minek is nevezhetnénk e könyvet: különös lélekvezető, egy lelki vademecum, vagy érdekes és a sorshelyzetekhez illő szövegek, idézetek, bölcsességek breviáriuma, vagy receptkönyv a megfelelő, az élhető lelkiállapot misztériumához? Mindegy is a nevezet! El kell olvasnunk, magunkhoz és magunkba kell vennünk, hogy hatni tudjon, lassan, tartósan, mint egy jó medicina.
Mit talál benne az nyájas olvasó? Mindenekelőtt szembenézést a magára maradás nehézségeivel, lelki próbatételeivel. A magány okozta sebeknek ez a látlelete egyben önismeret is, mely sorsunk megértéséhez és elfogadásához vezet. A következő grádicsok felfelé vezetnek; magasabb nézőpontok, szélesebb perspektívák tárulnak fel az olvasó előtt: a magány nem fájdalmas állapot, hanem út önmagunk felé, talán csak egy aláereszkedés sorsunk hullámverésében, mely erőt és lendületet ad az emelkedéshez. Nem magányos vagy – szól az intelem és vigasztalás –, csak egyedül vagy, mert most ez válik
hasznodra.
Szó van e kis könyvecskében minden korosztály magányáról, a gyermek, a serdülő, az érett ember és a végső stációhoz közelgő vén magára maradásáról, hiszen a sóvárgás és a veszteség fájdalmai más és más okok miatt, de minden életszakaszban gyötrik a lelket. Gyakorlati módokat is közöl a szerző e fájdalom ellen: „Használd ki jól az idődet!”, tehát léleképítő dolgokkal foglalkozzunk! „Ne szakítsd fel a hegedő sebeket!” „Vegyük észre Isten
jelenlétét az életünkben!” „Keressük embertársainkat!” „Fogadd el a csendet!”
Bármiképpen cselekszünk is – szól a főorvos asszony intelme –, a sorsunkat érintő döntéseinkben egyedül vagyunk. A lélek halk hangja, a szókratészi daimón csak így szólal meg tiltón a magány nagy csendjében: Ne tarts velük! Ne kívánd! Ne félj tőlük! A magánosság tiszta és szabad állapotához juthat el ezzel a lélekvezető könyvvel a lélek. In interiore homine habitat veritas, a belső emberben, a lényünk rejtekében lakozik az az igazság, mely lelkünkre tartozik.
Dr. Mikó Gyula
gimnáziumi tanár